8/1981. (XII. 27.) IpM rendelet
a
Kommunális- és Lakóépületek
Érintésvédelmi Szabályzatáról
A
villamosenergia fejlesztéséről, átviteléről
és elosztásáról szóló 1962.
évi IV. törvény (a továbbiakban: VET) 16.
§-a (4) bekezdésében kapott felhatalmazás
alapján a belkereskedelmi miniszterrel, az
építésügyi- és
városfejlesztési miniszterrel, a Magyar
Szabványügyi Hivatal elnökével, a Kisiparosok
Országos Szervezetével, a Kiskereskedők Országos
Szervezetével és a szövetkezetek országos
érdek-képviseleti szerveivel egyetértésben
a következőket rendelem:
1. § A
Kommunális- és Lakóépületek
Érintésvédelmi Szabályzatát (a
továbbiakban: KLÉSZ) e rendelet mellékleteként kiadom.
2. § (1) A KLÉSZ rendelkezéseit alkalmazni kell az ott meghatározott
a) kommunális-,
lakó- és egyéb épületekre,
fogyasztási helyekre, illetve fogyasztói
vezetékhálózatokra és ezek
- tervezőjére,
- beruházójára,
-
kivitelezésével, bővítésével,
átalakításával,
karbantartásával foglalkozó
gazdálkodó szervezetekre [Ptk. 685. § c) pont], kisiparosokra, gazdasági munkaközösségekre (a továbbiakban együtt: kivitelező),
- tulajdonosára, kezelőjére, üzemeltetőjére (a továbbiakban együtt: ingatlankezelő),
b) a
kommunális-, lakó- és egyéb
épületekben, illetve fogyasztási helyen
üzemeltetett fogyasztóberendezésekre és azok
- üzemeltetőjére, használójára (a továbbiakban: fogyasztó),
- kölcsönzésével foglalkozó gazdálkodó szervezetekre [Ptk. 685. § c) pont], magánkereskedőre (a továbbiakban együtt: kölcsönző vállalat),
-
javításával, karbantartásával,
átalakításával foglalkozó
gazdálkodó szervezetre, gazdasági
munkaközösségre, kisiparosra (a továbbiakban
együtt: karbantartó vállalat),
-
használt áruként való
értékesítésével
(vétel-eladás) foglalkozó gazdálkodó
szervezetre, magánkereskedőre (használtcikk-kereskedő,
műszaki kereskedő, rádió-villamossági kereskedő,
barkácskereskedő; a továbbiakban együtt:
használtcikk-kereskedő).
(2) A KLÉSZ rendelkezéseit alkalmazni kell az áramszolgáltató vállalatokra is.
(3) A KLÉSZ
rendelkezéseit alkalmazni kell olyan kommunális-
és lakóépület esetén is, amely
villamos energia ellátását nem
közvetlenül az áramszolgáltató
kezelésében levő elosztóvezetékről kapja.
Ebben az esetben az áramszolgáltatóra
vonatkozó rendelkezéseket a kommunális-, vagy
lakóépület közvetlen
ellátását szolgáló
villamoshálózat kezelőjére is alkalmazni kell.
(4) A KLÉSZ-t
az Ipari Közlönyben és az érdekelt
minisztériumok hivatalos lapjában kell
közzétenni.
3. § A KLÉSZ
előírásai megtartásának
hatósági ellenőrzése - külön
jogszabály értelmében - a Magyar Kereskedelmi
Engedélyezési Hivatal (a továbbiakban: Hivatal)
hatáskörébe tartozik.
4. § (1)
Ez a rendelet a kihirdetése napján lép
hatályba; egyidejűleg az 1/1964. (IX. 9.) NIM rendelet, valamint
az azt módosító 7/1978. (X. 25.) NIM rendelet
és az azzal kiadott „Érintésvédelmi
Rendszabály” hatályát veszti.
(2) A KLÉSZ 6. §-ának (2) bekezdésében foglaltakat csak 1984. január 1-jétől kell alkalmazni.
Melléklet a 8/1981. (XII. 27.) IpM rendelethez
Kommunális- és lakóépületek érintésvédelmi szabályzata (KLÉSZ)
I. FEJEZET
Általános rendelkezések
1. § (1) A KLÉSZ
a közcélú kisfeszültségű
elosztóhálózatra csatlakozó
kommunális-, lakó- és egyéb
épületek, fogyasztási helyek, fogyasztói
vezetékhálózatok és
fogyasztóberendezések érintésvédelme
létesítésére és
ellenőrzésére ad előírásokat.
(2) A KLÉSZ-t
együtt kell alkalmazni a vonatkozó állami
szabványokkal és műszaki előírásokkal.
2. § (1) A KLÉSZ
alkalmazásánál irányadó fogalmakat a
(2)-(6) bekezdések, továbbá az MSZ 172/1 és
az MSZ 477 szabványok, valamint a Villamos-Energia
Közszolgáltatási Szabályzat (a
továbbiakban: VKSZ) tartalmazzák.
(2) A KLÉSZ alkalmazásában:
a) Lakóépület: közvetlenül
a közcélú kisfeszültségű
elosztóhálózatról (a továbbiakban:
elosztóhálózat) ellátott és
alaprendeltetése szerint
- lakóépület,
- üdülőépület,
- otthonház
abban
az esetben is, ha az alaprendeltetéstől eltérő
célra szolgáló helyiség (pl.: üzlet,
műhely) is van benne, továbbá
- az előbbiek elhelyezésére szolgáló, illetve alkalmas telek;
b) Kommunális épület: közvetlenül
az elosztóhálózatról ellátott
és alaprendeltetése szerint az a) pontba nem tartozó valamennyi épület - a c) pontban meghatározott kivételével - úgymint
- igazgatási és irodaépület,
- szociális épület (bölcsőde, csecsemőotthon, szociális otthon),
- egészségvédelmi épület (gyógykezelő épület, orvosi rendelő),
- művelődési épület (színház, mozi, kultúrház stb.),
-
oktatási épület (óvoda, iskola, egyetem,
diákotthon, nevelőotthon,
sportlétesítmények),
-
ellátó és szolgáltató
épület (üzlet, üzletház,
áruház, vásárcsarnok, piac,
vendéglátó üzlet, konyha, szálloda,
üdülőszálló)
abban
az esetben is, ha az épület
alaprendeltetésétől eltérő célra
szolgáló helyiség (pl.: lakás, műhely) is
van benne, továbbá
-
az előbbiekhez hasonló rendeltetésű, illetve a felsorolt
létesítmények elhelyezésére
szolgáló egyéb épület;
c) Egyéb épület: közvetlenül
az elosztóhálózatról ellátott
különálló épület, amelyben 30 kW-ot
meg nem haladó csatlakozási teljesítményű
műhely, üzem stb. van
(a továbbiakban együtt: épület).
(3) A KLÉSZ alkalmazásában a VKSZ-ben meghatározottakon túlmenően:
a) Fogyasztási hely: az
elosztóhálózatra közvetlenül
csatlakozó építési felvonulási
villamosenergia-ellátás is, ha a kivitelező nem
gazdálkodó szervezet,
b) Fogyasztói vezetékhálózat: a teljes érintésvédelmi rendszer is.
(4) Az érintésvédelemmel kapcsolatos fogalmak a következők:
a) Házi fémhálózat: az
épületen belül minden olyan villamosan
összefüggő jól vezető fémszerkezet, amelynek
mérete függőleges irányban a
szintmagasságnál, vagy vízszintes irányban
5 m-nél nagyobb.
Nem
minősül házi fémhálózatnak a
lépcső, a függőfolyosó- és az
erkélykorlát, valamint a zászlótartó
rúd abban az esetben sem, ha méretei az említett
határértékeket meghaladják. (Házi
fémhálózat pl.: a víz, gáz,
központi fűtés villamosan összefüggő jól
vezető fémcsőhálózata, vagy villamosan
összefüggő jól vezető fém
épületszerkezet),
b) Villamosan összefüggő jól vezető: minden
olyan fémszerkezet, melynek elemei egymáshoz
hegesztéssel, forrasztással, szegecseléssel,
csavaros kötéssel, vagy csővezeték esetén a
szokásos karmantyús vagy karimás
csőkötéssel vannak összeerősítve.
c) Önállóan is számottevő földelés:
-
a vasbeton épületalap-földelés,
továbbá az a más - természetes vagy
mesterséges - földelés
-
amelynek szétterjedési ellenállása
(létesítés után vagy a
földelőként való felhasználás előtt
megmérve és bizonylatolva) 10 ohm-nál nem nagyobb,
vagy
-
amelynek a talajban fekvő hatásos (a
talajfelszínnél legalább 0,7 m-rel
mélyebben fekvő) teljes hossza
= vízszintes földelő esetén legalább 8 m,
=
függőleges (rúd, cső) földelő esetén
legalább 4 m, ezt a feltételt kielégíti 2
db egymástól legalább 2 m távolságra
levő és egyenként 2 m hatásos
hosszúságú földelő
összekötése is.
d) Egyenpotenciálra hozó vezetékrendszer: (a
továbbiakban: EPH) az a vezetékrendszer, amely a
védővezetőt igénylő
érintésvédelemmel ellátott
készülékek testét, a házi
fémhálózatokat, valamint az
önállóan is számottevően földelt
fémtárgyakat - közvetlenül vagy közvetve -
villamosan hatásosan összeköti.
e) Nullavezetővel egyesített földelőhálózat: (a továbbiakban: NEFH) a KLÉSZ
és a vonatkozó műszaki előírás valamennyi
előírásait kielégítő olyan EPH, amelyet
nullázott villamos fogyasztóberendezések
épületében építettek ki, és az
a hálózat nullavezetőjével is össze van
kötve.
f) A nullázás külső feltételei: azok
az elosztóhálózati feltételek, amelyek
maradéktalan teljesülése szükséges
ahhoz, hogy a nullázásos
érintésvédelem az adott
elosztóhálózatra csatlakozó valamennyi
fogyasztói vezetékhálózaton - a
„nullázás belső feltételei”-nek az
egyes fogyasztói vezetékhálózatokon
való teljesülése nélkül is -
alkalmazható legyen.
g) A nullázás belső feltételei: -
egy fogyasztói vezetékhálózatra
vonatkozóan - azok az MSZ 172/1-ben meghatározott
különleges feltételek, amelyek teljesülése
esetén az adott fogyasztói
vezetékhálózaton a nullázásos
érintésvédelem abban az esetben is
alkalmazható, ha a „nullázás külső
feltételei” egyébként nem teljesülnek.
II. FEJEZET
Létesítési előírások
3. § (1) Minden
- létesítendő épületben, továbbá
-
meglevő épületben, ha a fogyasztói
vezetékhálózat felújításra
kerül
ki kell építeni valamely - az MSZ 172/1 előírásainak megfelelő - védővezetőt igénylő érintésvédelmi rendszert, függetlenül
attól, hogy az épület
létesítése, illetve a fogyasztói
vezetékhálózat kiépítése
idején milyen jellegű fogyasztóberendezések
üzemeltetését tervezték.
(2)
A védővezetőt el kell vezetni - a (3) bekezdésben
meghatározott kivétellel - a mért
fogyasztói hálózat villamos
fogyasztóberendezés csatlakoztatására
szolgáló mindazon pontjaihoz dugaszoló aljzat,
tűzhely csatlakozás stb.).
a) ahol
vezetékes érintésvédelmet igénylő
fogyasztóberendezést terveznek csatlakoztatni, illetve
b) amely
olyan helyiségben van, ahol az MSZ 172/1 szerint az
érintésvédelem minden
fogyasztóberendezés számára kötelező
(meglevő épület felújítása
esetén a 14. § (2) bekezdésében foglalt
kivételeket is figyelembe véve).
(3) Nem kötelező a védővezetőt elvezetni
a) azokhoz
a mennyezetlámpa csatlakozásokhoz, amelyeknél a
lámpa felfüggesztésére szolgáló
horgot megfelelő szigeteléssel látták el,
b) az
oldalfalra szerelt, a helyiség tartozékát
képező olyan lámpatesthez, amely védővezetőt nem
igényel, mivel
- II. érintésvédelmi osztályú, vagy
-
a fényforrás behelyezett állapotában
megérinthető fémszerkezetet nem tartalmaz (pl.:
porcelán lámpatest, porcelán vagy műanyag ferde
fali foglalat).
4. § (1) Nullázást kell
vezetékes érintésvédelmi
módként kialakítani minden olyan
épületben, illetve fogyasztói
vezetékhálózaton, ahol
a) a nullázás külső feltételei teljesülnek, illetve
b) a nullázás belső feltételei teljesülnek vagy teljesíthetők.
(2) Meglevő épületben védővezetőként felhasználható
a) a
korábban a házi főelosztó-berendezéstől,
vagy házi csatlakozó szekrénytől
kiépített különálló
nullázó vezető (védővezető), vagy
b) az
épületen belül fémcsöves
megoldású folytonos vízvezeték
nyomócső, a legközelebbi felújításig.
(3)
Azokon a helyeken, ahová az MSZ 172/1 a nullavezető
földelését írja elő, de ennek
szétterjedési ellenállását nem
határozza meg, önállóan is számottevő
földelés felhasználásával kell a
földelést kialakítani.
5. § (1) Védőföldelés alkalmazható
védővezetőt igénylő érintésvédelem
megoldásaként, ha a 4. §-ban meghatározott
nullázási feltételek nem teljesíthetők.
(2)
A védőföldelés szétterjedési
ellenállásértékét az MSZ 172/1
előírásai szerint, a tervezett
kismegszakítók, illetve biztosítók
névleges áramerőssége
alapulvételével kell meghatározni. 10 A-nál
kisebb névleges áramerősségű
kismegszakítót, illetve biztosítót 10 A-es
névleges áramerősséggel kell a
számításnál figyelembe venni.
(3)
Meglevő épületben a méretlen villamos
fogyasztói hálózat
felújításáig védővezető
céljára a házon belül fémes
vízvezeték-nyomócső is
felhasználható.
6. § (1) Áram-védőkapcsolást kell a védővezetőt igénylő érintésvédelmi módként alkalmazni, ha
a) a
kizárólag nullázásos, vagy
védőföldeléses érintésvédelem
nem valósítható meg műszaki, illetve
gazdasági okokból, illetve
b) a
korábban létesített nullázásos vagy
védőföldeléses érintésvédelem a
hálózati, illetve fogyasztói
követelményeknek már nem felel meg és
gazdaságos módon nem állítható
helyre.
(2)
Áram-védőkapcsolásos
érintésvédelmet kell alkalmazni - az
elosztóhálózati viszonyoktól
függetlenül - a 2. § (3) bekezdésének a) pontjában
említett építkezési felvonulási
villamosenergia-ellátás esetén.
(3)
Áram-védőkapcsoló abban az esetben is
alkalmazható, ha azt az (1) bekezdésben foglaltak
egyébként nem teszik kötelezővé.
(4)
Egy fogyasztásmérőről táplált
fogyasztóberendezések
érintésvédelmét elsősorban egy
közös áram-védőkapcsolóval kell
megoldani, amelyet
a) a fogyasztói főelosztótáblára, vagy annak közelében kell felszerelni és
b) a
mért fővezetékbe kell beiktatni az (5) és (9)
bekezdésben foglaltak figyelembevételével.
(5)
Mért fővezetékbe iktatott
áram-védőkapcsoló alkalmazása esetén
az azon keresztül táplált fogyasztói
főelosztótábla mechanikusan (szerkezetileg) nem
építhető össze más
fogyasztásmérőről táplált fogyasztói
főelosztótáblával, illetve
leválasztó kapcsolót tartalmazó
táblával.
(6)
Az áram-védőkapcsolót, ha azt
fogyasztóberendezésként
(fogyasztóberendezés csoportonként)
alkalmazzák a fogyasztói
főelosztótábláról táplált
vezetékbe kell beiktatni a (9) bekezdésben foglaltak
figyelembevételével és - amennyiben technikai
akadálya nincsen - a fogyasztói
főelosztótáblára, vagy annak közelében
kell felszerelni.
(7)
A több fogyasztásmérőn keresztül
ellátott fogyasztási hely (pl.: lakásban, vagy egy
lakásos családi házban általános
háztartási és külön mért
éjszakai fogyasztás is van) teljes mért
fogyasztói hálózatának
érintésvédelme megoldható egy - a
méretlen fővezetékbe beiktatott -
áram-védőkapcsolóval is, a következő
feltételek egyidejű kielégítése
esetén:
a) a fogyasztási helyet egyetlen közös méretlen fővezeték táplálja,
b) a
fogyasztásmérők egy fogyasztásmérő
berendezést képeznek (egy helyre vannak felszerelve),
c) az
áram-védőkapcsoló a fogyasztásmérő
berendezés közvetlen közelében - a
fogyasztásmérő berendezésre vonatkozó
elhelyezési és felszerelési
(zárhatósági) előírásoknak
megfelelően - elhelyezhető,
d) a
fogyasztási helyen egyidejűleg vételezhető
maximális teljesítménynek (az egyes
fogyasztásmérőkön vételezhető névleges
csatlakozási teljesítmények
összegének) megfelelő
áram-védőkapcsoló rendelkezésre áll.
(8)
A méretlen fővezetékbe iktatott
áram-védőkapcsoló szerelésére a
szabálytalan áramvételezés
megakadályozására vonatkozó szabvány
előírásait, valamint a (9) bekezdésben foglaltakat
is alkalmazni kell.
(9)
Nullázásos érintésvédelem
esetén a védővezetőt a nullavezetőről - annak
keresztmetszetétől függetlenül - az
áram-védőkapcsoló előtt kell leágaztatni.
(10)
Az áram-védőkapcsolásos
érintésvédelem
megvalósítására csak olyan
áram-védőkapcsoló alkalmazható
a) amely
feszültségkimaradás esetén nem kapcsol le
önműködően, vagy a feszültség
visszatérésekor önműködően visszakapcsol,
és
b) amelynek
megszólalási áram értéke
(érzékenysége) és kellően gyors
működése biztosítja az
érintésvédelem kellő
hatékonyságát. (Ezt a feltételt
általában kielégíti a 30-300 mA
érzékenységű
áram-védőkapcsoló.)
7. § (1)
Az EPH-t ki kell alakítani minden olyan épületben,
amelyben házi fémhálózat van
a) új
épület esetén a házi
fémhálózatok, illetve a villamos fogyasztói
vezetékhálózat
létesítésével egyidőben,
b) meglevő
épület esetén a házi
fémhálózatok, illetve az épületben
levő méretlen villamos fogyasztói hálózat
felújításával egyidőben.
(2)
Azokat a házi fémhálózatokat, amelyek az
(épület szekció) legalsó szintjére
(pl.: pince, szerelőszint) is kiterjednek, ezen a szinten
fémesen jól vezető módon össze kell
kötni egymással, valamint a földeléssel (pl.:
vasbetonalap földeléssel), továbbá
a) nullázás
esetén a nullavezetővel - az MSZ 447 előírásait is
figyelembe véve - elsősorban a házi főelosztó
berendezésben, vagy a házi csatlakozó
szekrényben, ezek hiányában a
fogyasztásmérő berendezés, illetve a
fogyasztói főelosztótábla közelében,
b) földeléses
érintésvédelem esetén a közös
érintésvédelmi vezetővel elsősorban a házi
főelosztóberendezésben vagy a házi
csatlakozó szekrényben, ezek hiányában a
fogyasztómérő berendezés, illetve a
fogyasztói főelosztótábla közelében.
(3)
Azt a házi fémhálózatot, mely az
épület - (2) bekezdésben említett -
legalsó szintjére nem terjed ki, az
előfordulásának megfelelő legalsó szinten kell
összekötni.
a) nullázás esetén a nullavezetővel, illetve a nullázó vezetővel,
b) földeléses
érintésvédelem esetén az
érintésvédelmi védővezetővel.
(4)
Meglevő épület házi
fémhálózati, illetve méretlen
fogyasztói hálózatának
felújítása esetén a (3) bekezdés
szerinti házi fémhálózatnak az EPH-ba
való bekötése megoldható a fémes
vízvezeték csővel való
összekötésével is.
(5)
Az épületnek legalább négy szintjére
kiterjedő házi fémhálózaton a (3)
bekezdés, illetve a (4) bekezdés szerinti
összekötést az előfordulásának megfelelő
legfelső szinten is el kell készíteni.
(6)
Az EPH-ba be kell kötni a fürdőkádakat, fémből
készült mosdóvályukat és más
olyan üzemszerűen érinthető nagy kiterjedésű
fémtárgyakat, amelyeknek felszerelési
módjukból következően viszonylag jó vezető
villamos kapcsolata lehet a földdel.
(7)
Az EPH kialakításának egyéb
kérdéseire és szerkezeti megoldására
a vonatkozó műszaki előírás az
irányadó.
III. FEJEZET
Az
érintésvédelem
létesítésével,
átalakításával kapcsolatos feladatok
8. § Az
új épületben létesítendő, illetve
meglevő épületben újonnan kialakítandó
érintésvédelmi módot a
létesítési előírások, illetve a
vonatkozó szabványok előírásai és az
elosztóhálózati viszonyok alapján kell
megállapítani.
9. § (1)
A létesítési előírásoknak megfelelő
érintésvédelem
megvalósításáról
a) épület
létesítése (bővítése,
átalakítása) esetén a
beruházó, illetve
megbízásából a tervező
b) meglevő
épület teljes felújítása, illetve az
épület teljes fogyasztói
vezetékhálózatának, vagy csak a
méretlen fogyasztói hálózatának a
felújítása esetén az ingatlankezelő,
illetve megbízásából a tervező, illetve a
kivitelező
köteles gondoskodni.
(2)
Ha meglevő fogyasztói vezetékhálózaton
védővezetős érintésvédelmi rendszer
létesítése, illetve
kiegészítése - ideértve az EPH-t és
az áram-védőkapcsolót is - az ilyen
érintésvédelmi rendszert igénylő
fogyasztóberendezés alkalmazása miatt
szükségessé válik, annak a
létesítési előírásoknak megfelelő
megvalósításáról
a) az
épület méretlen fogyasztói
hálózatán, illetve házi
fémhálózatain
-
ha az igény az épületben levő kettőnél
több fogyasztónál jelentkezik: az ingatlankezelő,
- egyéb esetben: az érdekelt fogyasztó
b) a mért fogyasztói hálózaton: a fogyasztó köteles gondoskodni.
Az áramszolgáltató feladatai
10. § Épület létesítése, vagy meglevő fogyasztói vezetékhálózat érintésvédelmének utólagos létesítése, átalakítása,
bővítése esetén az érdekelt
kérésére az áramszolgáltató
köteles - a VKSZ rendelkezéseinek megfelelően adott
előzetes tájékoztatásban - közölni, hogy
a kérdéses fogyasztói
vezetékhálózaton
a) a
nullázásos érintésvédelem
alkalmazását a nullázás külső
feltételeinek a teljesülése lehetővé teszi,
vagy
b) nullázásos
érintésvédelem csak a nullázás belső
feltételeinek teljesülése esetén
alkalmazható
(ez
esetben közölni kell az MSZ 172/1-ben meghatározott
részletes feltételeket is), illetve ha a
feltételek nem teljesíthetők,
c) milyen más érintésvédelmi mód és milyen feltételekkel alkalmazható.
11. § (1)
Ha az áramszolgáltató az
elosztóhálózatot alkalmassá teszi arra,
hogy az arról táplált fogyasztói
vezetékhálózatokon is áttérjenek a
nullázásos érintésvédelemre, az
áramszolgáltató köteles
a) megvizsgálni,
hogy az áttérítendő
elosztóhálózatról ellátott
épületekben
- ki van-e építve az EPH-hálózat,
-
van-e a csatlakozó szekrénytől, illetve a házi
főelosztó berendezéstől, ezek hiánya esetén
a fogyasztásmérő-berendezéstől, illetve a
fogyasztói főelosztó táblától
kiépített védővezető és az elő van-e
készítve a nullavezetővel való
összekötésre,
-
a 25 A-nél nagyobb névleges áramerősségű
túláramvédelemmel ellátott
fogyasztásmérőn keresztül táplált
mért fogyasztói hálózaton ki van-e
építve valamilyen érintésvédelmi
megoldás,
b) legalább hat hónappal előbb értesíteni az ingatlanok kezelőit
-
a nullázásra való áttérési
szándékról és az
áttérés tervezett időpontjáról,
- az ingatlankezelőnek ezzel kapcsolatos - az a) pont szerinti helyszíni vizsgálat alapján megállapított - feladatairól,
c) az
áttérés tényleges időpontjának
kitűzése előtt meggyőződni arról, hogy az
áttérés feltételeit az egyes ingatlanokban
megteremtették-e,
d) az áttérés tényleges időpontját legalább nyolc nappal előbb
-
a fogyasztóval írásban vagy az
épületben kifüggesztett hirdetmény
útján,
- az ingatlankezelővel pedig minden esetben írásban
közölni,
e) az
áttérést a transzformátorkörzet
legnagyobb névleges csatlakozási
teljesítményű fogyasztóival, illetve a
közműcsatlakozással (víz, gáz,
távhőellátás) rendelkező ingatlanokkal kezdeni,
f) a
védővezetőnek és az EPH-nak az előkészített
pontjait a nullavezetővel összekötni a
létesítési előírásoknak megfelelően.
(2)
Ha az áramszolgáltató az ingatlankezelő
bejelentése alapján tudomást szerez arról,
hogy valamely kommunális vagy lakóépületben a
nullázás belső feltételei már
teljesültek, az (1) bekezdés c) pontja szerinti
felülvizsgálatot elvégzi, és ha a
nullázásra való áttérés
minden feltétele biztosított, az épület
fogyasztói vezetékhálózatát - az (1)
bekezdésben foglaltaknak megfelelően - nullázásra
áttéríti.
12. § (1)
Ha a nullázottnak nyilvánított
elosztóhálózaton bekövetkezett
változások (hálózatkép
módosulás, terhelés növekedés, illetve
túláramvédelem megszólalási
érték változása stb.) miatt a
nullázás külső feltételei egyes -
általában az elosztóhálózat
végéről táplált - fogyasztói
vezetékhálózatok részére
átmenetileg, vagy tartósan nem teljesülnek, az
áramszolgáltató ezek
érintésvédelméről
áram-védőkapcsoló felszerelésével
gondoskodik.
(2)
Az áramszolgáltató az (1) bekezdésben
említett áram-védőkapcsoló
felszerelésével egyidejűleg a mért
fogyasztói hálózatonként vagy
központosan kialakított védővezetőt a nullavezetőről
leválasztja és leföldeli (6. §). Ha ehhez
külön földelés létesítése
szükséges, erről az áramszolgáltató
gondoskodik.
(3)
Az (1) bekezdés szerint felszerelt
áram-védőkapcsoló az
áramszolgáltató állóeszköze
marad és azt a nullázás feltételeinek
helyreállítása esetén - a
nullázási állapot egyidejű
visszaállítása mellett - jogosult leszerelni.
13. § Az
áramszolgáltató a
közszolgáltatási szerződés
megkötésekor a fogyasztót az
érintésvédelem legfontosabb
tudnivalóiról írásban
tájékoztatja (26. és 27. §).
Az ingatlankezelő feladatai
14. § (1)
Épület létesítése, vagy meglevő
fogyasztói vezetékhálózata
érintésvédelmének utólagos
létesítése, átalakítása,
bővítése esetén az ingatlankezelő, illetve
megbízottja köteles:
a) a
VKSZ rendelkezéseinek megfelelően az
áramszolgáltatótól előzetes
tájékoztatást kérni az alkalmazható
érintésvédelmi módról, illetve
b) az
áramszolgáltatótól kapott
tájékoztatás szerinti
érintésvédelem
létesítéséről - a 9. §-ban foglaltak
figyelembevételével - gondoskodni.
(2) Meglevő épület felújítása során az ingatlankezelő
a) ha
a teljes fogyasztói vezetékhálózat is
felújításra kerül, köteles az
érintésvédelmi hálózatot a
létesítési előírások szerint
teljesen kiépíttetni és az egyenpotenciálra
hozó hálózatot megvalósítani,
b) ha
a lakóépület felújítása nem
terjed ki a lakások mért fogyasztói
hálózatának a
felújítására, a lakásokban
(bérelt helyiségekben) nem köteles
védővezetőt kiépíttetni, de ha az
épület villamos berendezéseinek
érintésvédelme nem nullázás,
köteles az érintésvédelmi
védővezető-hálózatot a fogyasztói
főelosztótábláig megvalósítani,
c) ha
a lakóépület felújítása
valamely lakás (bérlemény) mért
fogyasztói hálózatára is kiterjed, ennek a
védővezető hálózatát is köteles
kiépíttetni,
d) köteles
minden olyan lakás
védővezető-hálózatát
kiépíttetni, amelynek felújítása
során födémcserét, vagy más olyan
nagyszabású munkát végeztek, amiért
a lakót egy hónapnál hosszabb időre
kiköltöztették a lakásból.
(3)
Ha az épület fogyasztói
vezetékhálózatán a nullázás
belső feltételei
a) az (1) vagy (2) bekezdésben meghatározott munkák eredményeként, vagy
b) a
jól közművesített területen levő és
korábban NEFH-ra előkészített
épületben már a KLÉSZ hatálybalépésekor
biztosítottak,
az ingatlankezelő köteles ezt a nullázásos
érintésvédelemre való
áttérés érdekében az
áramszolgáltatónak írásban
bejelenteni.
(4)
Az ingatlankezelő köteles gondoskodni annak
ellenőrzéséről, hogy a fogyasztó által az
épület méretlen fogyasztói
hálózatán, illetve házi
fémhálózatain végzett, illetve
végeztetett munka [9. § (2) bekezdésének a) pontja]
eredménye megfelel-e az előírásoknak, illetve nem
sérti-e az épületben levő többi
fogyasztó érdekeit.
15. § (1)
Az ingatlankezelő gondoskodik arról is, hogy minden olyan
épületben, ahol érintésvédelmi
védővezető nincs kiépítve, az ingatlanhoz
tartozó nyomócső
vízvezeték-hálózat egyes részeinek
javítása vagy cseréje alkalmával a
nyomócső villamos vezetése folyamatosan fennmaradjon.
Ennek érdekében valamely közbenső tag
kivétele előtt a szabadon maradó végeket villamos
vezetően össze kell kötni és ha nem fémből levő
vezetékszakasz vagy szerelvény kerülne
beépítésre, tartós jellegű villamos
áthidalást is kell készíteni.
(2)
A vízcsőhálózat kifolyó helyének
közvetlen közelében, ellenőrizhető módon csak
akkor szükséges az (1) bekezdés szerinti
áthidalást készíteni, ha a
leválasztott részhez védővezető csatlakozik.
(3)
A villamos vezetés szempontjából a
vízvezetéki nyomócső
fémcsőkötései kielégítőek, azokat
villamos vezetővel külön áthidalni nem
szükséges.
16. § (1)
Az ingatlankezelő bármely fogyasztó
kérésére az épületben meglevő
érintésvédelmi lehetőségekről
tájékoztatást ad.
(2) Az ingatlankezelő az érdekelt fogyasztókat kellő időben írásban értesíti
a) az érintésvédelmi rendszer tervezett kiépítéséről, illetve
b) a
meglevő érintésvédelmi rendszeren tervezett
változtatásokról, valamint a fogyasztókat
érintő ezzel kapcsolatos feladatokról.
17. § Az
ingatlankezelő az elosztóhálózatnak
nullázásra való áttérése
alkalmával
a) az
áramszolgáltató
felszólítására az általa kezelt
épületben az áttéréshez
szükséges - az áramszolgáltató
által közölt [11. § (1) bekezdés b) pont] - munkálatok elvégzéséről hat hónapon belül gondoskodik,
b) a
munkálatok befejezéséről az
áramszolgáltatót írásban
értesíti,
c) az
áramszolgáltatónak az
áttéréssel kapcsolatos
tevékenységét elősegíti.
18. § Ha
az áramszolgáltató a fogyasztói
vezetékhálózat
érintésvédelmének biztosítása
érdekében - a 12. §-ban meghatározott
kötelezettségének megfelelően -
áram-védőkapcsolót szerel fel, az ingatlankezelő
köteles az áramszolgáltató ez
irányú tevékenységét
elősegíteni.
19. § Az
érintésvédelem szabványossági
felülvizsgálatáról a kivitelező által
készített jegyzőkönyvet, illetve jelentést az
ingatlankezelő köteles legalább az
érintésvédelem szabványossági
felülvizsgálatáig megőrizni.
A fogyasztó feladatai
20. § (1)
A fogyasztó az épületben meglevő
érintésvédelmi lehetőségek
figyelembevételével saját maga gondoskodik - erre
jogosult kivitelező útján -
fogyasztóberendezéseinek az
érintésvédelméről.
(2)
Ha az épületben nincs védővezetős
érintésvédelem kiépítve, vagy
védőföldeléses érintésvédelem
van, de az a fogyasztó villamos
fogyasztóberendezéseinek
érintésvédelmére nem alkalmas, a - 9.
§-ban foglaltakat is figyelembe véve - fogyasztói
jogosult a létesítési előírásoknak
megfelelő védővezetős érintésvédelmet
nemcsak lakásában (mért fogyasztói
hálózatán), hanem az épülethez
tartozó egyéb részeken (méretlen
fogyasztói hálózat, EPH-rendszer) is
kiépíttetni.
21. § Ha
az áramszolgáltató a fogyasztói
vezetékhálózat
érintésvédelmének biztosítása
érdekében áram-védőkapcsolót szerel
fel, a fogyasztó köteles az
áramszolgáltató ez irányú
tevékenységét elősegíteni.
IV. FEJEZET
Az
érintésvédelem ellenőrzéseivel és
hibaelhárításával kapcsolatos feladatok
A kivitelező feladatai
22. § A
rendelet hatálya alá tartozó fogyasztói
vezetékhálózatot, illetve annak
részét képező érintésvédelmi
rendszert - ideértve az EPH-t is - létesítő,
bővítő, átalakító vagy javító
kivitelező vállalat köteles a munkálatok befejező
műveleteként a vonatkozó szabvány
előírásainak megfelelően
- „az érintésvédelem szerelői ellenőrzését” elvégezni, illetve
-
„az érintésvédelem
szabványossági
felülvizsgálatá”-nak az
elvégzéséről gondoskodni.
Az ingatlankezelő feladatai
23. § (1) Az ingatlankezelő gondoskodik az épület érintésvédelmi rendszerének a
- rendszeres ellenőrzéséről,
- karbantartásáról,
- szükség szerinti javításáról.
(2)
Kommunális- és lakóépület
esetén - kivéve ha az MSZ 172/1 egyes esetekben, illetve
helyen, vagy egyes készülékek tekintetében
ennél szigorúbb ellenőrzést ír el -
elegendő a hivatkozott szabvány szerinti
„érintésvédelem szerelői
ellenőrzését” elvégezni
hatévenként.
(3)
Az „érintésvédelem szerelői
ellenőrzését” legalább villanyszerelő
szakképzettségű személlyel kell
elvégeztetni. Az „érintésvédelem
szabványossági
felülvizsgálatá”-nak
elvégzésére külön jogszabály
rendelkezései az irányadók.
(4)
A (2) bekezdés szerinti ellenőrzések alkalmával az
EPH-t minden esetben megszemléléssel kell ellenőrizni.
(5)
Az ellenőrzésnek ki kell terjednie a fogyasztói
vezetékhálózaton rendszeresen használt
és a fogyasztó által bemutatott villamos
fogyasztóberendezésekre is.
(6)
A (2) bekezdés szerinti ellenőrzéseket bizonylatolni
kell, és ezeket az ingatlankezelő köteles legalább a
következő rendszeres - azonos szintű - ellenőrzésig
megőrizni és úgy tárolni, hogy az legalább
a hivatalos időben hozzáférhető legyen.
24. § (1)
Az ingatlankezelő köteles a 23. § (2)
bekezdésében említett ellenőrzéssel
feltárt hibákat
a) a
saját kezelésében levő berendezésein a (2)
vagy (3) bekezdésben foglaltak szerint elhárítani,
illetve
b) az
érintett fogyasztó tudomására hozni, ha a
hiba az ő kezelésében levő mért fogyasztói
hálózaton, vagy az általa használt
fogyasztóberendezésen van.
(2)
A közvetlen életveszélyt nem jelentő hibákat
hat hónapon belül meg kell szüntetni.
(3) Az ingatlankezelő köteles közvetlen életveszélyt jelentő hiba esetén
a) az
azt okozó berendezést haladéktalanul kikapcsolni,
illetve az áramszolgáltatóval kikapcsoltatni,
b) a
kezelésében levő (pl.: a méretlen
fogyasztói hálózat részét
képező) hibás berendezést nyolc napon belül
kijavíttatni és visszakapcsolni (visszakapcsoltatni).
(4)
Amennyiben az ingatlankezelő tudomást szerez arról, hogy
az épület meglevő érintésvédelmi
berendezése - ideértve az EPH-t is - nem felel meg az
előírásoknak, köteles ezt
-
a közvetlen életveszélyt jelentő esetben
haladéktalanul, de legfeljebb 24 órán belül
- egyéb esetben nyolc napon belül
kivizsgálni,
illetve kivizsgáltatni és hiba esetén annak
kijavítása érdekében a (2), illetve a (3)
bekezdés szerint eljárni.
25. § (1)
A feltárt hiányosságok
kiküszöbölését az MSZ 172/1 szerinti
„szerelői ellenőrzéssel”, illetve
„szabványossági
felülvizsgálattal” kell igazolni. Az erre
vonatkozó bizonylatokra is a 23. § (6)
bekezdésének az előírásait kell alkalmazni.
(2)
Amennyiben az épület érintésvédelmi
rendszerén feltárt hibák
kijavítására előírt határidők
műszaki-gazdasági okok miatt nem teljesíthetők, az
ingatlankezelő kellő indokolással határidő
módosítást kérhet a Hivataltól.
A fogyasztó feladatai
26. § (1)
A fogyasztó köteles az ingatlankezelőnek az
érintésvédelem szerelői
ellenőrzését, illetve szabványossági
felülvizsgálatát végző
megbízottját bérleményébe beengedni,
annak tevékenységét elősegíteni és a
bérleményben használt villamos
fogyasztóberendezéseket a
felülvizsgálónak megmutatni.
(2)
Ha az (1) bekezdésben említett felülvizsgálat
a mért fogyasztói hálózaton, illetve
bármely fogyasztóberendezésen hibát
tár fel, közvetlen életveszély esetén
a fogyasztó - a VKSZ előírásai
értelmében - köteles a veszélyhelyzet
megszüntetése érdekében haladéktalanul
intézkedni.
(3)
A fogyasztó köteles az
áram-védőkapcsoló készülékeinek
működőképességét
a) nem
lakás céljára szolgáló
helyiségek mért fogyasztói
hálózatán legalább
negyedévenként,
b) építkezési
felvonulási villamosenergia-ellátás esetén
naponta a munka megkezdése előtt az ellenőrző gomb
megnyomásával ellenőrizni és rendellenes
működés észlelése esetén annak
javításáról vagy cseréjéről
gondoskodni.
(4)
A rendelet hatálya alá tartozó
épületekben levő munkahelyek fogyasztói
vezetékhálózatán az
érintésvédelem szabványossági
felülvizsgálatát a Munkavédelmi
Szabályzatban előírt gyakorisággal kell
végezni.
27. § A
háztartási fogyasztók feladatát
képezi - a 26. § (1)-(2) bekezdésében
foglaltakon túlmenően - az általa használt
fogyasztóberendezéseknek
- rendszeres, legalább hatévenkénti ellenőriztetése,
-
az áram-védőkapcsoló
működőképességének az ellenőrző gomb
megnyomásával való ellenőrzése, valamint
-
a tapasztalt, illetve felderített hibák és
rendellenességek
elhárításáról való
gondoskodás.
A kölcsönző vállalatok feladatai
28. § A
kölcsönző vállalat csak
érintésvédelmi szempontból megfelelő
készüléket kölcsönözhet. Ennek
érdekében köteles gondoskodni az általa
kölcsönzött, a rendelet hatálya alá
tartozó villamos készülékek, illetve
fogyasztóberendezések rendszeres
ellenőrzéséről, illetve szükséges
javításáról a 29-30. §-okban
foglaltaknak megfelelően.
29. § (1) A kölcsönzött villamos készüléket, fogyasztóberendezést
- bérbeadáskor és
- visszavételkor
a
kölcsönző hely érintésvédelmi
szempontból kioktatott dolgozója köteles
megszemléléssel érintésvédelmi
szempontból is ellenőrizni.
(2)
A két hónapnál rövidebb használati
időre rendszeresen kölcsönzött villamos
készüléken, fogyasztóberendezésen - az
egyéb ellenőrzésen túlmenően - kéthavonta a
következő vizsgálatokat is el kell végezni:
a) minden
készülék érintésvédelmi
szempontból való megszemlélését,
b) I.
érintésvédelmi osztályú
készüléknél a csatlakozás
védőérintkezője és a készülék
teste közötti folyamatosság
mérését,
c) II.
érintésvédelmi osztályú
készüléknél és biztonsági
transzformátornál az MSZ 4851/5 szerinti
vizsgálatot,
d) III.
érintésvédelmi osztályú
készüléknél meggeres szigetelés
mérést.
(3)
A két hónapnál hosszabb időtartamú
használatra kölcsönzött villamos
készüléken, fogyasztóberendezésen a
(2) bekezdés szerinti vizsgálatokat csak az MSZ 172/1-ben
előírt gyakorisággal kell elvégezni. Az ott
előírt időtartamba nem kell beszámítani a
készüléknek, fogyasztóberendezésnek a
kölcsönző vállalat raktárban használat
nélkül eltöltött idejét, ha a
tárolás megfelelő körülmények
között, szakszerű módon történt.
(4)
A kölcsönző vállalat által a helyszínen
telepített (kihelyezett)
készülékeknél,
fogyasztóberendezéseknél az MSZ 172/1
előírásainak megfelelően az
„érintésvédelem szerelői
ellenőrzését”, illetve az
„érintésvédelem szabványossági
felülvizsgálatát”
- a felszerelést követően, az üzembe helyezés előtt,
- hiba (rendellenesség) észlelése esetén, továbbá
- rendszeresen (23. §) a telepítés időpontjától számított időszakonként
kell elvégezni.
30. § (1)
Ha a kölcsönző vállalat a 29. § szerinti
ellenőrzések során azt tapasztalja, vagy a
bérlőtől arról értesül, hogy az általa
kölcsönzött készülék
áramütés-veszélyes, akkor köteles a
készüléket a használatból kivonni
és újabb kölcsönzés előtt azt
legalább villanyszerelő szakképzettségű
személlyel érintésvédelmi
szempontból megvizsgáltatni, és a
szükséges javítást elvégezni, vagy
elvégeztetni.
(2)
Ha a kölcsönző vállalat a kölcsönzött
készüléken olyan természetű
javítást vagy átalakítást
végez vagy végeztet, amely kihatással lehet annak
érintésvédelmi állapotára, a
javítás, illetve átalakítás
után köteles azt legalább villanyszerelő
szakképzettségű személyel
érintésvédelmi szempontból
megvizsgáltatni, és szükség esetén a
javítást megismételtetni, vagy a
készüléket selejtezni.
31. § (1)
A kölcsönző vállalat köteles a 29-30.
§-okban említett vizsgálatok
elvégzését írásban
dokumentálni. Ennek a dokumentációnak tartalmaznia
kell
a) a készülék azonosítására szolgáló jelet, számot
b) a vizsgálat keltét,
c) a készülék „megfelelő” vagy „nem megfelelő” minősítését,
d) a
vizsgálatot végző személy (más szerv
által végzett vizsgálat esetén a szerv)
nevét
e) mérés esetén a mérések számszerű eredményeit.
(2)
A kölcsönző vállalat köteles az (1)
bekezdés szerinti dokumentációt legalább a
készülék következő rendszeres
vizsgálatáig megőrizni és úgy
tárolni, hogy az a kölcsönző vállalat
munkaideje alatt megtalálható és ellenőrizhető
legyen.
32. § A
kölcsönző vállalat a villamos
készülékhez olyan használati
utasítást köteles adni, amely a
készülék használatának villamos
biztonsági előírásait - ideértve az
érintésvédelem csatlakoztatási
feltételeit is - részletesen tartalmazza.
A használtcikk-kereskedő feladatai
33. § (1)
A használtcikk-kereskedő - a 34. §-ban meghatározott
kivétellel - csak érintésvédelmi
szempontból megfelelő készüléket,
fogyasztóberendezést értékesíthet.
Ennek érdekében köteles az
értékesítés előtt gondoskodni a
„villamos termékek javítás
vizsgálatá”-ra vonatkozó
szabványelőírások szerinti ellenőrzésről.
(2)
Az (1) bekezdés szerinti vizsgálatot a
készülék, fogyasztóberendezés
üzemszerű állapotában (pl.: mosógép
esetén vízzel feltöltött állapotban) is
el kell végezni.
(3) A vizsgálatot a javításra jogosult szerv vagy személy végezheti el.
(4)
A vizsgálat alapján készített
minősítést a használtcikk-kereskedő a
vásárlónak köteles átadni.
34. § (1)
A használtcikk-kereskedő eltekinthet a 33. §-ban
említett vizsgálat elvégzésétől
és a nem ellenőrzött, illetve
érintésvédelmi szempontból nem megfelelő
fogyasztóberendezést, készüléket is
eladhatja, ha
-
azt, az erre utaló, feltűnő helyen rátett - a (2) vagy a
(3) bekezdés szerinti - tartós felirattal lát el
és
-
a fogyasztóberendezés, készülék ezen
állapotának a tudomásulvételét a
vevő írásban elismerte.
(2)
Ha a fogyasztóberendezés, készülék
érintésvédelmi szempontból való
ellenőrzés nélkül kerül
értékesítésre, arra a következő
tartós feliratot kell elhelyezni:
„Ez
a készülék sem üzembiztonsági, sem
életbiztonsági (érintésvédelem)
szempontból nem ellenőrzött. Csak illetékes
szakemberrel történő megvizsgálás
után, annak eredményétől függően helyezhető
üzembe.”
(3)
Ha az érintésvédelmi szempontból nem
megfelelő fogyasztóberendezés,
készülék értékesítésre
kerül, arra a következő tartós feliratot kell
elhelyezni:
„A
készülék üzemeltetése
életveszélyes, kizárólag a benne levő egyes
alkatrészek használhatók!”
A karbantartó vállalat feladatai
35. § (1)
A karbantartó vállalat a javításra,
karbantartásra, átalakításra (a
továbbiakban együtt: javítás) a megrendelőtől
átvett villamos készüléket,
fogyasztóberendezést köteles a villamos
termékek javítás utáni
vizsgálatára vonatkozó
szabványelőírások szerint
érintésvédelem szempontjából is
ellenőrizni és ennek eredményéről a megrendelő
(vásárló) részére
írásbeli nyilatkozatot adni.
(2)
A vizsgálatot a készülék,
fogyasztóberendezés üzemszerű
állapotában (pl.: mosógép esetén
vízzel feltöltött állapotban) is el kell
végezni:
(3) A vizsgálatot javításra jogosult személy végezheti el.
(4)
A vizsgálat alapján készített
minősítést a karbantartó vállalat
köteles a megrendelőnek a készülékkel,
fogyasztó berendezéssel együtt átadni.
(5)
Amennyiben a villamos készülék,
fogyasztóberendezés a javítás - esetleg a
vizsgálatot követő ismételt javítás -
után sem lenne érintésvédelem
szempontjából megfelelő, a karbantartó
vállalat köteles erre a veszélyhelyzetre
írásban felhívni a megrendelő figyelmét, a
készülékre „Javíthatatlan,
bekapcsolása életveszélyes” feliratot
ragasztani.
